Home » My Blog » Amit tudni szerettél volna a puffer tartályokról

Amit tudni szerettél volna a puffer tartályokról

Amikor tönkre ment a puffer tartályunk

Egy ideje gondok vannak a fűtésrendszerrel otthon. Valószínűleg ez az élet rendje, már nem mai darab a házunk sem sajnos, szépen lassan kezd mindennek lejárni a szabatossági ideje – a család legnagyobb bánatára. Tavaly a kazán ment tönkre, idén úgy tűnik, hogy a puffer tartályon volt a sor. Nos, így megy ez, semmi nem örök, a háztartásbeli eszközöknek pedig időnként sajnos vagy nem sajnos, cserére van szükségük. Igazából nem rossz dolog ez, az újabb és kevesebbet átélt darabok úgyis sokkal biztonságosabbak, legalább nem a tél leghidegebb hónapjában talált meg minket a probléma, mert így egy hétig gyakorlatilag plusz egy pulóver viselésével gyakorlatilag meg is oldottuk a dolgot. Igen ám, de új puffer tartályra is szükség volt, úgyhogy azt is be kellett szereznünk. Én személy szerint nem értek hozzá, az apám viszont igen, én igazából csak azért kellettem az egészhez, mert én tudom kezelni az internetet és találnom kellett egy jó oldalt, ahonnan könnyedén tudunk rendelni. Úgyhogy nekem is meg kellett érteni, mi is a puffer tartály, mire jó, és közösen a méretét is ki kellett találnunk. Aztán persze mindig akadnak a bökkenők, ugyanis az ököl szabály értelmében tudnunk kellett volna, hogy a hőszivattyúnk hány kW-os, ami sajnos számunkra ismeretlen téma, és egyedül nem tudtunk rájönni. Még jó, hogy a szomszéd viszont keni-vágja ezeket a dolgokat, mert egy gyors látogatás után már nézegethettük az internetet és még aznap meg is rendeltük az új puffer tartályt. Na de miért is volt rá szükségünk egyáltalán?

Mi az a puffer tartály

Lényegében a hőszivattyús fűtéseknél alkalmazott víztároló, amely ezek mellett számos egyéb tulajdonsággal is rendelkezik és gazdaságosabbá teszi a fűtés rendszert a szigetelésével és a hő megtartásával. Egy szuper dolog, ami nélkül nem is érdemes fűteni, mert sokkal többet fogyasztana a fűtés, így pedig energiát spórolhatunk. Ha pedig energiát spórolunk, akkor környezetet is védünk, legalábbis nekem ez jött le. Természetesen, az sem mindegy, milyen kazánunk, hőszivattyúnk van a környezet védelméhez kapcsolódóan, ha már felhoztam a témát. Igyekezzünk megvédeni a bolygónkat, hiszen csak ez az egy van számunkra, ne hagyjuk elpusztulni, hogy még az ükunokáink is vígan játszhassanak és mindezt ne művi környezetben kelljen megtenniük. Talán idili képnek tűnik ez, de talán még megvalósítható, ezért éljünk környezettudatos életet a nap minden percében. Na de vissza a puffer tartályhoz, amely tényleg egy hasznos kis szerkezet a mindennapokban.

A sikeres puffer tartály beszerzés története

Úgyhogy mi az interneten rendeltük meg az új puffer tartály készüléket, ami néhány nap alatt tökéletes állapotban meg is érkezett. Feljebb belinkeltem az oldalt, ahonnan mindenki be tudja szerezni a saját puffer tartályát vagy egyéb elektronikai cikkét, szerintem nem fogtok csalódni, mi sem tettük. A szomszéd segítségével mi gyorsan fel is szereltük a puffer tartályt, anélkül nem akartunk fűteni, meg nem is tudtunk, mert szét volt szedve a rendszer. Igazából nem is volt rá szükség, most igen jó idő volt a héten, ami nekünk ugye pont kapóra jött. Azóta már persze ki kellett próbálnunk az új terméket és nem csalódtunk. Én mindenkinek ajánlom, hogy aki azt megteheti és van rá lehetősége is, az keressen egy puffer tartályt magának, mert sokat spórolhat vele, és ezáltal gazdaságos döntés lenne a beszerelése. Ne szalasszuk el az ilyen jó lehetőségeket! Vegyünk puffer tartályt és spóroljunk a fűtéssel, hogy többé ne kelljen a számlák miatt aggodalmaskodni már.

Miért kell az otthonunkba?

Ha többet szeretnénk megtudni erről a tényleg hasznos szerkezetről, akkor itt egy cikksorozat első része arról, miért is olyan fontos és jó döntés a puffer tartály, hiszen mindannyian szeretünk spórolni. A puffer tartállyal pedig sokat lehet! Hiszen a téli hidegben nyilván magas hőfokú szinte állandósult a fűtési igényünk, azonban az enyhébb évszakokban, ősszel és a tavasz elején még csak-csak szükségünk van a fűtésre, amikor is ugyanazt a hőt megoldhatjuk a puffer tartályban tárolt vízzel is, és így nem kell több óránként újra és újra felmelegíteni azt. Hát nem nagyszerű? Szeretem az ilyen tényleg praktikus és hasznos házi berendezéseket, amelyek megkönnyítik az életünket, szerintem tényleg szuperek. De nem is húzom tovább a szót, ha több információt szeretnénk magunkba szívni a puffer tartállyal kapcsolatban, akkor ne habozzunk, csak ide kell klikkelnünk: https://amatorhazfelujito.blog.hu/2017/06/25/mire_jo_a_puffertartaly. Habár ez csak a cikksorozat első része és viszonylag kevés információt tartalmaz, azért érdemes megnézni a többi részt is, hiszen ez még csak a legalapvetőbb befejező, amit itt olvashattunk.

Remélem, ezután és a cikksorozat elolvasása végeztével elgondolkozik a puffer tartály vásárlásán és jó döntést fog hozni ezzel kapcsolatban. Ideje ugyanis gazdaságosabbá tenni a fűtést, hogy ne foghasson ki rajtunk a makacs tél sem. Úgyhogy puffer tartályra fel! Nem fogjuk megbánni.