Home » My Blog » Miért olyan méltán népszerű a céklalé?

Miért olyan méltán népszerű a céklalé?

A céklalé jótékony hatásai az egészségünkre

A cékla illetve céklalé rendszeres fogyasztása számos fantasztikus előnnyel jár az egészségünkre nézve. Kiemelkedően magas vastartalma miatt elsősorban a vashiány megelőzése, illetve szinten tartása és pótlása végett ajánlják a fogyasztását. De ezen felül az vérkeringésünkre és az immunrendszerünk helyes működésére is alkalmas.

Az egyik leginkább közismert hatása a magas vérnyomás csökkentéséhez járul hozzá. Rengeteg kutatás bizonyítja, hogy mindössze 2-2,5 dl céklalé elfogyasztása jelentősen képes csökkentetni a vérnyomásunkat. Ugyanis a céklában található nitrátok tágítják az ereket és ezáltal csökkentik a magas vérnyomás kialakulásának az esélyét, illetve a már meglévő problémát is jelentősen javítják, továbbá megelőzi az érszűkület lehetőségének esélyét. Emellett magas kálium tartalma folytán magára a szív működésére is kiváló hatással bír. A céklalé rendszeres fogyasztásával támogathatjuk a szív működését, illetve a szívbetegség kialakulásának kockázatát.

Egyébiránt a kifejezetten vérszegénységgel küzdőknek is érdemes a céklával segíteniük a szervezetük működését s miután a vérszegénység a legtöbb esetben vashiánnyal jár, ezért egyszerre tudjuk kezelni a két problémát. Illetve a máj működését, illetve a méregtelenítési folyamatokat is jelentősen támogatja a cékla, valamint csökkenti a zsírmáj kialakulásának rizikóját is. Bizonyos molekulái a céklának, élénkítik a máj sejtjeit, így azok sokkalta hatékonyabban tudnak küzdeni a felhalmozódott méreganyagok ellen.

A céklalé a jó fizikumért

Az állóképesség javítása ugyancsak a jótékony céklában található nitrát tartalomnak köszönhető. A rendszeres céklafogyasztás növeli a vér nitrát tartalmát, illetve mint már az előbbiekben is említettem javítja a keringést, ennek következtében pedig javul a szövetek oxigénellátása. Egy újszerű kutatás során, biciklistákon tesztelték a céklalé hatásait és egészen elképesztő eredményeket fedeztek fel a kutatás következtében: azok a sportolók, akik naponta 4 dl céklalevet ittak meg, gyorsabban teljesítették a 10km-es távot, szemben azokkal a társaikkal, akik egyáltalán nem fogyasztottak céklalevet. Tudományosan bizonyított tény, hogy valóban rendkívüli módon javítja mind az álló képességet, mind a fizikai erőnlétet. Egyenesen olyan komoly mértékben, hogy kifejezetten ajánlják, hogy komoly fizikai erőnlétet igénylő tevékenységek esetén, azt megelőzően fogyasszanak cékla levet.

A céklalé az egészséges agyi működésért

A céklalé jelentős vitamin gazdagsága miatt javítja a memóriát, illetve segíti az agyműködést. A céklalé hatóanyagai javítják az agyi vérkeringést, így az agyszövetekbe is több oxigén jut. Ezzel késleltethető a demencia kialakulása, illetve abban az esetben is jelentősen lassítható amennyiben már kialakult. A már kialakult demenciát visszafordítani ugyan sajnos nem lehet, amit tehetünk az kizárólag a tünetek késleltetése esetleges enyhítése.

A céklalé a bőrünk szépségéért

A céklalé méregtelenítő, gyulladáscsökkentő illetve vérkeringést fokozó hatásainak köszönhetően a rendkívül jó hatással van a bőrünkre is. Ennek a segítségével sikeresen küzdhetünk meg a pattanások, furunkulusok és egyéb akár komolyabb bőrproblémák ellen is, kifejezetten magas antioxidáns-tartalma pedig az öregedés idő előtti kialakulása ellen véd. A cékla rendszeres fogyasztásával támogathatjuk a bőr folyamatos megújulását, feszesedését, ennek hatására a bőrünk egyenletesebb árnyalatú, ragyogóbb, egységesebb megjelenésű lesz. Miután a céklalé nem csupán belülről, hanem kívülről is táplálja a szervezetet így nagyon tápláló hatással van a bőrre.

 Gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően megelőzhető a problémás pattanások kialakulása. Továbbá a céklalé megtisztítja a vért a káros méreganyagoktól, és ezáltal segít eltávolítani a feleslegesen felgyülemlett vizet a testből; ennek eredményeképp pedig egészségesen ragyogó fénye lesz az arcunknak. Bőrgyógyászok ajánlják azt, hogy amennyiben áttörlőjük az arcunkat céklalével, bőrünk feszessé, hidratálttá és rugalmassá válik. Továbbá segít eltávolítani az elhalt hámsejteket is, ezáltal elősegíti a bőr megújulását, ezért pigment foltok esetén is érdemes alkalmazni.

Magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően megvédi a bőrt az idő előtti öregedéstől, és segít megelőzni a ráncok kialakulását.

Én személy szerint abszolút ajánlom a céklalé rendszeres fogyasztását, amelyet a Simon gyümölcs weboldaláról rendelek meg. Számomra nagyon érezhetőek a mindennapok során gyakorolt jótékony hatását az egészségemre, mind belső mind külső vonatkozásban.

A céklalé nem egészségügyi vonatkozásai

Nagy szerencsénkre a céklalé kifejezetten finom is. Van némi energiatartalma, de nem feltétlenül kell kerülnünk, ha épp fogyókúrázunk, csupán érdemes észben tartan. Hiszen a marharépa rokona, nem áll túl távol a cukorrépától sem, nincs sokunk meglepődni azon, hogy magas a cukortartalma. Zárójelben megjegyzem, gyümölcscukor, nem kanalanként hozzáadott kristálycukor.

Mindezek mellett a céklalé még finom is. A levek kedvelőinek jó hír, hogy a cékla gyökér 90%-a víz. Nem gondolnánk, amilyen kemény, de így van, úgyhogy abból jó sok levet lehet kinyerni. A színanyagok adják azt a jellegzetes ízt, ami aztán keverve egy kis répával, almával aztán kiváltképp megnyalom mind a tíz ujjamat élmény.

Apró megjegyzés csupán: a színanyag bizony mindenfélét megfest, köztük a vizeletünket és a székletünket is. Kis mennyiségben nem feltétlenül fog feltűnni – embere válogatja – de nagy mennyiségben fogyasztva bizony ránk ijeszthet ez a tökéletesen ártalmatlan mellékhatás. Nem kell megijedni, fogyasszuk bátran egészséggel!